Napjainkban Erdély is épp olyan, mint bármely másik hely. Az elmúlt évszázadok alatt belénk ivódott, hogy: Vámpírok pedig nincsenek! Csakhogy ez a hely, s az itt megbújó maroknyi „ember” csoport, megcáfolja mindezt. Az árny gyermekei ők, miközben minden babonát megcáfolva, mégis csak járnak a napon. Mindnyájan a sötétség gyermekei, s emberek is egyaránt. A sors volt oly kegyes hozzájuk, hogy bár lassan fogyatkoztak, mégis maradt egy esélyük a túlélésre. Eme halhatatlan lények, minden egyes eltelt évvel egyre kegyetlenebbé, durvábbá válnak. Ahhoz, hogy ne őrüljenek bele önnön árnyaikba, szükségük van a fényre. A fényre, melyet számukra csupán egy életpár adhat meg. Egy életpár, kit az emberek között kell keresniük. Őket hívjuk kiválasztottnak, hisz csak ezeknek az embereknek adatik meg, hogy párjuk által átváltozzanak. Így ők is beleolvadhatnak a vámpírok különleges világába.

Létezésüket mindig is titok fedte, olyannyira, hogy még a körülöttük élő emberek sem tudták a kilétüket. Ám eljött a nap, mely mindent megváltoztatott. Egy defenzor felfedezte kilétüket, s innentől kezdve sorra tűntek el az egyébként is aprócska nép tagjai. Bár kilétük még mindig a titkok homályában lapul, nincsenek biztonságban. A vámpírok vezetője, kinek szava szent, üzenetet küldött szét a világba, a népe kóborló tagjainak. Kérte őket, hogy térjenek vissza, s együtt, egy emberként védjék gyermekeiket, asszonyaikat. Kérlelő parancsára lassan, gyűlni kezdett népe megmaradt csoportja, hogy ha kell, vállvetve társaikkal áldozzanak övéikért!

Jöjj hát te is, fedezd fel Erdély titkait! Lépj az emberek közé, s fedd fel az ősi titkokat, légy te is a vámpírok tagja, s keresd a párod, miközben véded a világod. S ha mindez mégsem tetszik, búj egy defenzor bőrébe, s döntsd el magad, ölni, vagy tisztelni kell a kegyes vérszívókat?